Családi minták és a változás nehézsége

Sokat hallunk mostanában az örökölt sorsról. Ma már egyre többen tisztában vagyunk azzal mi az, amit örököltünk és talán többen arra is rájöttek már, hogy felesleges ezért a szüleinket, nagyszüleinket és az egész előttünk álló generációt hibáztatni. A szenvedés addig nem áll meg, amíg valaki nem vállalja fel azt a szerepet, hogy meggyógyítsa önmagát. Ez egy elképesztő, áldásos folyamat, amivel képes vagy megváltoztatni a saját és az utánad következők életét.

A beszélgetésekből, amiket folytatok nagyon sokszor látom azt, hogy az emberek gyakran felismerik mi az, amin változtatniuk kellene, de sokszor azt érzik, hogy nem megy, valahogy nem haladnak előre. Amikor megjelenik a helyzet, a minta, valahogy mégis mindig ugyanaz lesz a vége.

A saját tapasztalatom az, hogy azért nehéz a mintákból kitörni, mert nem tudunk jelen lenni és együtt maradni az érzéseinkkel akkor, amikor azok valós időben megjelennek.

Hadd mondjak erre egy példát: Tudom, hogy ugyanúgy ahogy édesapám felemelem a hangom, ha dühös vagyok. Ezt láttam, fogalmam sincs, hogyan lehetne másképp csinálni. Tudom, hogy ez ártalmas mindenki számára, de amikor benne vagyok a helyzetben, nem tudom türtőztetni magam és elragadnak az érzéseim. És ez a lényeg! Elragadnak az érzelmek. Nincs megállás, csak a robbanás, aztán pedig jó esetben a romok eltakarítása.

Ha szeretnék ezen változtatni, akkor meg kell tanulnom felismerni és valós időben megfigyelni a megjelenő érzéseket és a tapasztalataimat. Tudnom kell, hogy melyik az a pillanat, amikor a harag megjelenik, éreznem kell, ahogy szétárad a testemben és elönti az elmémet. Tisztában kell lennem a viselkedésem következményeivel is.

A folyamat kibontakozását és a helyzet megértését az elején képtelenség megfigyelni a hétköznapi élethelyzetekben. Ebben segít a meditáció. Ha a meditáció hatására sikerült kialakítani egy stabil figyelmet, akkor ez a figyelem átkúszik a hétköznapi életedre és amikor valaki felidegesít, akkor azon kapod magad, hogy képes vagy ezt az egészet kívülről figyelni és egyre kevésbé fogsz reagálni. (A siker nem lesz 100%, mert nem szentek, hanem emberek vagyunk.)

Az eredmény lépésről lépésre bontakozódik ki az életedben. A gyakorlás hatására először csak képes leszel figyelni a helyzetet belülről, de még ugyanúgy fogsz reagálni. Ha nem adod fel, akkor viszont azon fogod kapni magad, hogy egy idő után képes leszel együtt maradni a mérgeddel ahelyett, hogy ugyanúgy viselkednél ahogy édesapád. Erre mondja Viktor Frankl a következőket:

„Az inger és a válasz között van egy tér. Ebben a térben megvan a hatalmunk a válasz megválasztására. Válaszunkban a növekedésünk és a szabadságunk rejlik.”

A tér észlelése egész komoly meglepetéssel tudja eltölteni az embert, mert hirtelen nem tudja, hogy akkor most, mit csináljak ahelyett, amit eddig tettem? Mi legyen az új szokásom? Milyen legyen az új mintám? És ez teljesen rendben van, már az, hogy nem tudjuk. Ezt a nem tudást a kísérletezés időszakának nevezem. Ilyenkor kipróbálod, mi történik, ha időt kérsz, csendben maradsz, kilépsz a helyzetből…stb. Aztán rájössz egy idő után, hogy nem is muszáj mindig ugyanúgy viselkedni. Rájössz, hogy minden helyzetben lehetsz másmilyen, nem kell mindig ugyanolyannak lenned. Ez egy óriási megkönnyebbülés.

A Mindfulness erre is megtanít, hogy jelen legyél és együtt maradj azzal, ami van. Ez fog segíteni abban, hogy tisztán lásd, ami történik, megértsd a helyzetet és a következményeket, hogy aztán ne úgy cselekedj ahogy szoktál.

A nehézség az, hogy türelmetlenek vagyunk magunkkal, azonnal akarjuk az eredményt, de a gyógyulás egy folyamat, ami pont olyan lassan bontakozódik ki, mint ahogy egy kis magból virág lesz. Hiába kényszeríted ezt a virágot, hogy gyorsabban nőjön és nyíljon ki, fejlődésének van egy ritmusa, ahogyan a tiédnek is.

Öleljen át a szeretet, légy boldog!

Aliz