Egy ajtó befelé

Az elmúlt években a különböző emberekkel való beszélgetéseim során azt láttam, hogy a legnagyobb probléma azzal van, hogy nem szeretjük és nem fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk.
 
Természetesen ebben én sem voltam különb. Rengeteg védekezési stratégiát alkalmaztam, manipuláltam, szerepeket játszottam, függőségekbe menekültem és még sorolhatnám. A szívem tele volt fájdalommal és fogalmam sem volt, hogyan lelhetnék egy kis nyugalomra, békére az életemben. A stratégiák természetesen nem váltak be, csak még jobban elmélyítették a fájdalmam.
 
Közben persze rengetegszer hallottam: “Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy és akkor minden rendben lesz!” Gondolom Te is hallottad már számtalanszor. Az embernek viszont fogalma sincs, hogyan kellene elfogadnia önmagát, mit kellene pontosan elfogadni. Nincs egy recept, ami alapján el lehetne indulni. Aztán találkoztam a meditációval és egyre jobban kezdett kitisztulni a kép és egyre jobban elkezdtem látni a lépéseket. Hozzáteszem, ezt nem egyedül értem el, rengeteg tanító volt/van, aki segített az utamon. Nekik a mai napig nagyon hálás vagyok. 🙏
 
Az önszeretet, önmagunk elfogadása nem egy villámcsapásra történik, hanem egy önismereti és tanulási folyamat eredménye, amiben a meditáció elképesztő segítséget tud nyújtani. Az önismereti munka nem könnyű. Amikor elkezdjük, akkor kinyitunk egy ajtót befelé. Egy olyan ajtót, amit addig hétpecsétes lakat védett. Kinyitjuk és gyakran megijedünk, mert olyan dolgokat is találunk az ajtó mögött, amik fájnak, amitől sérülékenynek érezzük magunkat. Ha ilyenkor nincs megfelelő segítség akkor sokszor megijedünk, gyorsan becsapjuk az ajtót, és úgy teszünk, mintha az ajtó ott se lenne. Visszamegyünk ugyanabba a működésbe, amiben addig voltunk, mert az biztonságos, ezt legalább ismerjük. A változtatás nehéz, erőfeszítés kell hozzá és bátorság.
 
Amikor elkezdődik a változás, akkor nem tudjuk mi vár ránk, fogalmunk sincs mi fog történni. A változás egyenlő a bizonytalansággal. A bizonytalanságot az elménk viszont nem szereti, mert amit nem ismer azt nem tudja kiszámítani és kontrollálni. A bizonytalanság miatt megjelenik a félelem, ezért inkább a biztonságot választjuk, a megszokottat, mert ott megmaradhat az illúziónk arról, hogy mi irányítunk.
 
Az önismereti folyamat során sokszor csak a felszínt kapargatjuk, nem értjük miért történik újra és újra ugyanaz a párkapcsolatunkban, a munkánkban, a gyerekeinkkel a barátai kapcsolatainkban. Miért vagyunk még mindig elakadva, amikor annyi mindent tettünk már? Sajnos azt kell mondjam, hogy gyógyulásunk, önelfogadásunk és önmagunk szeretete addig nem lehet teljes, amíg nem nézünk be az ajtó mögé.
 
Jelenbeli elakadásaink oka a múltban keresendő, gyökere a gyerekkorban van. Gyerekkorunkban rengeteg olyan fájdalmas és félelemmel teli hiedelmet sajátítottunk el, ami MOST gátolja az életünket, ami nem engedi, hogy tovább haladjunk. A hiedelmeink az ajtó mögött vannak, mivel elzárjuk őket ezért nem tudatosak, tudattalanul fejtik ki hatásukat mindennapi életünkben.
 
Mondok egy példát: Ha a gyerekkorodban történt események miatt azt a következtetést vontad le magadról, hogy nem vagy szerethető, vagy nem vagy elég jó, az kegyetlenül tud fájni. Az a gondolat, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok szerethető, ijesztő, mert benne van az a veszély, hogy bármelyik pillanatban elhagyhatnak. Emiatt nem tudod biztonságban érezni magad, nem tudod elengedni magad. Tudat alatt attól rettegsz, hogy előbb-utóbb mások is rá fognak jönni titkodra és nekik sem leszel elég jó. Mivel nem tudod mi hozna enyhülést mély fájdalmadra ezért stratégiákat alakítasz ki, megjátszod magad, folyamatosan eltereled a figyelmed, elkendőzd a hiedelmedből eredendő fájdalmad. Bezárod a fájdalmad az ajtó mögé, ami egy folyamatos feszültséget okoz benned. Az ajtó zárva, a fájdalom mélyen tudat alatt dolgozik, miközben úgy gyakorol hatást az életedre, hogy annak tudatában sem vagy.
 
Felnőttként ahelyett, hogy felfedeznénk, megértenénk, szembenéznénk, elfogadnánk és törődnénk azzal, ami fáj, gyakran megtagadjuk magunktól a szeretetet, elítéljük és utáljunk magunkat a sérülékenységünk miatt. Gyerekkorban még nem látjuk a perspektívákat, csak egy szűk valóságot érzékelünk, de felnőttként képesek vagyunk meglátni az összefüggéseket és szépen lassan helyre rakni életünk darabkáit, ami lehet, hogy törött lesz, de gondolj bele hány gyönyörű mozaik alkotás létezik.
 
Ha igazán szeretnénk változást az életünkbe, akkor nem lehet elkerülni a szembenézést, e nélkül nincs gyógyulás. A fájdalmunk azt szeretné, hogy foglalkozzunk vele, hogy együtt maradjunk vele, hogy elfogadjuk, tápláljuk és szeressük. Ha így teszünk, meggyógyulunk és szabadok leszünk. A gyógyulás a Te kezedben van, Te tudod egyedül saját magadat meggyógyítani. Kérdés, hogy elég bátor vagy-e, hogy kinyisd az ajtót.
 
Ha szeretnél többet megtudni arról hogyan támogat ebben a meditáció, akkor várlak szeretettel tanfolyamaimon vagy jelentkezhetsz egyéni alkalomra is.

Kosár (0)

Kosár