Trauma, gyógyulás, meditáció

A trauma nem csak egy elméleti tudás a részemről, hanem pont úgy, ahogy sokan másoknak is, egy átélt tapasztalat. Tudom mit jelent feldolgozatlan fájdalommal élni. Az életem nagyobb részét éltem úgy le, hogy teljesen elszakadtam önmagamtól, a testemtől, másoktól és mindeközben nagyon mély meggyőződéssé vált bennem, hogy valami alapvetően nem stimmel velem. Az első fordulópontot a pszichoterápia hozta meg az életemben, a meditációs gyakorlás ez után következett és rengeteget segített abban, hogy aztán megtanuljak mélyebben és együttérzőbb módon kapcsolódni önmagamhoz és a fájdalmakhoz, amiken keresztülmentem.

Mi is pontosan a trauma? A trauma egy extrém stressz tapasztalata. Amikor trauma történik velünk, akkor az idegrendszerünk túlterhelődik és a tudatos elménk nem képes befogadni az intenzív tapasztalatot, azonban a testünk minden sejtje megőrzi az élményt. A trauma bezáródik a testünkbe és aztán annak hatása szerteágazó módon jelenik meg az életünkben.

A feldolgozatlan trauma elképesztő mértékben befolyásolja azt, hogyan gondolkodunk, hogyan érzékeljük a világot, amiben élünk és hogy milyen kapcsolatban vagyunk önmagunkkal és másokkal. Nem feltétlenül jut eszünkbe, hogy talán feldolgozatlan traumánk az, ami akadályozza azt, hogy meglássuk az életben a lehetőségeket, hogy elérjük vágyott céljainkat, hogy igazán át tudjuk adni magunkat egy szeretetteljes kapcsolatnak, esetleg, hogy megéljük örömeinket.

Mivel a trauma általában kapcsolatban történik, ezért gyakran a trauma következtében elveszítjük a biztonság érzetünket és a világba vetett bizalmunkat. A világ veszélyes hellyé válik, ahol állandóan védekezni kell. Nem bízunk senkiben, nem érezzük magunkat igazán biztonságban sehol. A testbe zárt feldolgozatlan érzetek miatt gyakran nem érezzük magunkat biztonságban a bőrünkben sem. A trauma miatt nagyon gyakran szégyent élünk meg, azt érezzük, hogy megérdemeltük, ami történt, mi tehetünk arról, hogy ezt történt, azért történt mert nem vagyunk elég jók, mert gyengék, rosszak, hibásak vagyunk. A szégyen, a biztonságérzet és a bizalom elvesztése kéz a kézben jár együtt és gátolja, hogy segítséget merjünk kérni. Így egyedül maradunk és elszigetelődünk, miközben a feldolgozatlan trauma továbbra is érezteti hatását életünkben és úgy érezzük nem haladunk semerre, vagy azt érezzük a dolgok egyre rosszabbra fordulnak.

Ami jó hír, hogy a közelmúltban rengeteg kutatás zajlott, ami egyre jobban rámutat arra, hogy a trauma gyógyítható, ha megfelelő feltételeket teremtünk hozzá. Az ősi kultúrákban tudták ezt, úgy vélték, hogy a traumatizált embert elhagyta a lelke, emiatt „lélekvisszahívó” szertartást tartottak a traumatizált embernek, amely során biztonságban és szeretetben tartották meg, addig míg lelke vissza nem tért a testébe. Tehát gyógyulhatunk. Ennek feltétele pedig a biztonság, a bizalom és egy szeretetteljes kapcsolat, ahol lehetőségünk van arra, hogy elengedjük a szégyent és lassan közelebb kerüljünk a fájdalomhoz. Ezt a folyamatot természetesen nem lehet siettetni, de lehet támogatni és ebben rengeteget segíthet a tudatos jelenlét meditáció. A meditáció nem azért fontos, mert megoldja a nehézségeinket, hanem mert megtanítja, hogyan kapcsolódjunk önmagunkhoz: testi, érzelmi és mentális szinten is.

A meditációs gyakorlás kapcsán rengeteg prekoncepciónk van, gyakran úgy gondoljuk, hogy nyugalmat vagy békét kellene tapasztalnunk a gyakorlás végére, azonban nagyon sokszor pont a csend és az ellazulás az, ami felszínre hozz fájdalmakat és erős érzéseket. Ezek nem azért jelennek meg, mert baj van velünk, vagy valamit rosszul csinálunk, hanem pont azért, mert a csendben végre van tér arra, hogy megmutatkozzon az, amit korábban elnyomtunk magunkban. A gyakorlás során megjelenő bárminemű tapasztalatok nem ellenségek, hanem eltemetett üzenetek. A meditációban nem tűnnek el a fájdalmak, nem arra törekszünk, hogy elfojtsuk az érzéseinket vagy megállítsuk a gondolkodási folyamatot, hanem hogy egy szeretetteljes, elfogadással teli teret hozzunk létre, amiben minden megjelenhet. Ebben a térben képessé válunk arra, hogy lebontsuk a szégyen falait és egy belső menedékre leljünk. A gyakorlás során kulcsfontosságú a fokozatosság, az önmagunkkal való gyengédség, és szükség esetén a megfelelő támogatás egy traumában jártas mindfulness tanártól.

A trauma feldolgozása kitartást és ismétlődő akaratot igényel, amelyhez gyakran szükség van terápiára és más szomatikus módszerekre is, de ha útitársként ott van mellette a tudatos és együttérző meditációs gyakorlás, az sokszor mélyen megtartó erővé válhat a nehézségek közepén. Segít emlékezni arra, hogy nem vagyunk egyedül, hogy a múltunk nem határozza meg visszavonhatatlanul a jövőnket és hogy újra megtanulhatunk kapcsolódni önmagunkhoz, másokhoz és az életünkhöz.